(Rakonczai Viktor/Rácz Gergő – Geszti Péter)

Én nem tudtam, hogy az ember mindent túlél.
Én nem sírtam, pedig engem eltörtél.
Vártam, hogy a nap többé nem kel majd fel,
De hajnal lett újra, és indulnom kell.

Szerelem, miért múlsz? Szerelem, miért fájsz?
Szerelem, hol gyúlsz? Szerelem, hol jársz?
Hol vagy, hol nem? A szívemben miért nincsen csend?
Szerelem, miért múlsz? Szerelem, miért vársz?

Most bánat ráz, átjár egy rég volt láz,
Hát lépnem kell, itt rám dől minden ház.
Az érintés emlékét így tépem szét,
Társam már nincs más, csak a száguldó szél.

Szerelem, miért múlsz? Szerelem, miért fájsz?
Szerelem, hol gyúlsz? Szerelem, hol jársz?
Hol vagy, hol nem? A szívemben miért nincsen csend?
Szerelem, miért múlsz? Szerelem, miért vársz?